Bejegyzések

Fürtök

Kép
Csipp-csepp egy csepp, öt csepp meg tíz, cseppen belőle lassan a víz. Egy nagy rengeteget látsz csupán, még minden egyben, egy egészet képeznek. Aztán, amint kellően kicsepegte magát, elkezdenek külön vállni. Formálodni. Önálló életet élni. Mindegyik a maga természete szerint. Van, amelyik kisimul. Mások kissé elvegyülnek a rengetegben. Aztán van olyan is, ki egyenesen huncut. Sőt: nem egyenesen huncut, hanem rakoncátlan s körbe-körbe göndörödik. Ők a legérdekesebbek mind közül. Azt csinálnak, amit akarnak. Arra kunkorodnak, amerre kedvük tartja. Ki rövidebben, ki hosszabban. Ki nagy ívben kanyarog, ki úgy, mint egy hegyi út. Körbe-körbe, hogy tán bele is szédülsz. Próbálkozhatsz őket irányítani, formálni, de mindhiába. Úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Egyet tehetsz: hagyod őket lenni, érvényesülni. Úgy, ahogy vannak. Elfogadni őket. Olyanak, amilyenek.

De ez még nem minden. Ez csak létrejöttük. Létük, értelmük, tán még ennél is rejtelmesebb és sokszínűbb. Össze lehet fogni őket egy …

Vihar-csendesítő

Kép
Zúg a tenger. Kavarog. Hullámokat vett és fejed fölött összecsap. Gondolataidban. Lelkedben. Mindenben. Készül valamire. Tovább kavarog. Nem tudod, mi lesz belőle. De érzed, hogy nem tréfál, nagy viharra számíthatsz. Egy különlegesre, amilyen talán még nem volt. S tán nem is lesz.
De közben figyel. Ott van. Hallgat. Meghallgat. Kérdez. Teszi ezt egyszer. Kétszer. Sokszor. Türelemmel. Bátorsággal. Érzed, hogy bátorságra késztet. Érzed, hogy felelsz. Felelsz, mint tán még soha. Felelsz, mint ahogy magadnak se. A válasz lassan jön. Nem a habokból vagy a hullámokból, hanem annál mélyebbről. Vár. Nem siettet. Figyel. Néz. S amikor hosszasan belenéz a szemedbe, nem tudod, mit lát ki belőle. Csak a zúgást? A habokat? Örvényeket? Hullámokat? Ki tudja… Te nem. Vagy tán csak sejted, hogy nem csak ezeket. Félsz a mélységektől, melyet felkavar s így megmutatsz.
De aztán csend van. Néma csend. Békés csend. Tiszta csend. Benned. Körülötted. Arcodon. Szívedben. Lassan-lassan, minden kérdéssel a vihar …

A feltámadás öröme

Kép
Húsvét vasárnap.

Feltámadt.

S vele együtt, úgy érzem, én is.

Ő a halálból. Én pedig magamból. Feltámadtam az aggodalomból, a bizalmatlanságomból, a hitetlenségemből, az elhagyatottságomból, a kihasználtságomból, a siránkozásból, a bebiztosítási kényszerből, a magamba bonyolódásból. De ahhoz, hogy ezekből föltámadjak, szükség volt rájuk. Nem kerülhettem ki őket, nem dobhattam át a keritésen, nem menekülhettem elöllük. Vagy igen. De akkor nem lenne igazi feltámadásom. Átmenni rajtuk, átélni őket. Kimondani azt, ami van. Kimondani azt, ami nincs. Kimondani azt, amiről tán sejtésed sincs. Magadnak. Mindezt magadnak kimondani. Elmesélni, mint egy igaz barátnak. De ebben az igaz barátban benne van Ő. Ő, aki halála által, melyet nem került ki, megváltott téged, engem, minket. Elmondani, majd kérdezni. Kérdezni, hogy mi van? De miért? És ismételni ezt, mint egy kisgyerek. Miért? Mindaddig, amíg elérsz az egy őszinte válaszig. Legbensőbb vágyadig. Isten akaratáig.
És akkor eljön megváltásod. …

Action!

Kép
- Jössz?
- Igen.
- Hoppa...9 TIFF ház?
- Ok.

Másnap úgy is lett.
De mi is?
Filmforgatás. Sion Sono japán rendező új filmje.

Kilenc óra körül találkoztunk a TIFF háznál. Tea, kávé, szendvics, és még álmos, csendes emberek. Meg eső. Aztán egyre gyakrabban nyíltak az ajtók, behozták a kellékeket, megérkeztek a japánok, s jócskán felpörögtek az események. Sminkelések, jelmez osztás: csupa fehér ruha meg egy pár bocskor. Jókat mosolyogtunk ezen, ami oldotta a hangulatot.
Várakozással folytattuk a Bánffy-palota folyosóján. Sok nevetéssel gyűrtük le a kinti hideget. Aztán szóltak, hogy mehetünk. Kész labirintus fogadott a pincében, vastag tégla fallal, alacsony átjárokkal, magas boltozattal s puha homokkal a lábunk alatt. Beálltunk a helyünkre, s vártuk, míg beállítják a felvevőt, a fényeket, a hangot, az embereket: ki hova néz, mit csinál, hol áll az, ki tartja a fáklyát és még sok mindent. Persze mindezt négy nyelv keverékében: japánul, angolul, románul, magyarul. Igazi multikulturalitás. …

A hegy

Kép
Hegyre fel. Hegyre le. Jobbra. Balra. Bárhova. Ahol szabadon száll a madár. Az elme. A lélek. Ahol a csend beborít. Ahol történetek rejtőznek. Ahol tervek szövődnek. Ahol szerelmek kezdődnek, folytatodnak, s néha végződnek. Ahol körül ölelnek a virágok, a fák illata, a fű lengedezése, a madarak dala, a tehenek kolompja. Ahol lépted kutyák csiholása kíséri.  Bújocskázik a sok gyümölcsös közt, szénakazalban, hegyi kunyhóban. Vagy megmutatja magát: a lent fekvő falut, templomot, kanyargó Szamost. Fentről körbe-körbe látsz: közelbe, távolba. Egy hely, egy hegy, ahol megnyugszol. Ahol szabad vagy.
Torda, 2016 augusztus 24