elejevége

... ahogy mész a HÉV-en, de amint leszállsz, mintha mi sem történt volna, pörögsz tovább, próbálva feledni a fájdalmat. Amint viszont újra senki nem figyel rád, elindulnak újra, újra potyognak a könnyeid. Csak ülsz nagy fáradtan a metrón, s nem is sejted, nem is érted, s ki tudja, tán nem is akarod megtudni, hogy mi bajod. Csak érzed, hogy bambulsz előre, kinézel fejedből, s közbe mintha tűvel szúrnák, szemedben a könnyi kigyűl. Tested minden sejtje, lelked minden gyenge szála azon kínlódik, hogy összegyűljön az a könny. S mikor már fája szemnek, hogy a könny csak szúr, s nem enyhít a sebeken, még csak nem is pislant egyet, hanem tűr, tűr rendületlenül. Mikor aztán mégis elég, s már a másik könny fakad, az első, ki most kitoloncolt, nekivág a nagy útnak. Először félénken és bátortalanul kezd lassan kicsordulni. Lassan, keservesen az arcodon gördül végig, s mikor aztán szádat éri, egész tested megremeg. De nem áll meg, csak tovább kínoz, lefolyva az álladon. Egyszer csak nagy fájdalm

A magas fák közt, a széles sétányon végighaladva a Kolozsvári Sétatéren, a tavat megkerülve régi idők épületeihez keveredünk. Cifra korláttal, tágas lépcsőházzal, belső udvarokkal. Egy ilyen épület egyik lakásában rejtőzik egy hely, ami nem hivalkodik külsejével, de elkápráztat belsejével.  Ezen a helyen majdnem megáll az idő. A látogató helyet foglal egy korabeli fotelben, netán leül a zongorához s közben élvezi a halk zenét. És nem csak a zenét, hanem a...De ne rohanjunk annyira előre, mert nincs ok sietségre. Régi bútorok, lámpák, könyvek, festmények töltik be a teret, valamint az ablakon beáradó napfény, mely szivárványként tükröződik a csészéken, kannákon és dobozokon. Sok-sok dobozon. Az alsó polcon a "feketék" sorakoznak, követik őket a "zöldek", majd a "gyümölcsösök", s végül, de nem utolsó sorban a "különlegességek".  Igen: teák sorakoznak a dobozokban, mindenféle változatban, ízben, színben - közel kilencvenen versengene