A feltámadás öröme
Feltámadt.
S vele együtt, úgy érzem, én is.
Ő a halálból. Én pedig magamból. Feltámadtam az aggodalomból, a bizalmatlanságomból, a hitetlenségemből, az elhagyatottságomból, a kihasználtságomból, a siránkozásból, a bebiztosítási kényszerből, a magamba bonyolódásból. De ahhoz, hogy ezekből föltámadjak, szükség volt rájuk. Nem kerülhettem ki őket, nem dobhattam át a keritésen, nem menekülhettem elöllük. Vagy igen. De akkor nem lenne igazi feltámadásom. Átmenni rajtuk, átélni őket.
Kimondani azt, ami van. Kimondani azt, ami nincs. Kimondani azt, amiről tán sejtésed sincs. Magadnak. Mindezt magadnak kimondani. Elmesélni, mint egy igaz barátnak. De ebben az igaz barátban benne van Ő. Ő, aki halála által, melyet nem került ki, megváltott téged, engem, minket. Elmondani, majd kérdezni. Kérdezni, hogy mi van? De miért? És ismételni ezt, mint egy kisgyerek. Miért? Mindaddig, amíg elérsz az egy őszinte válaszig. Legbensőbb vágyadig. Isten akaratáig.
És akkor eljön megváltásod. Feltámadásod.
Az se könnyű, de Ő veled van, előtted megy. Hív, hogy kövesd. Kövesd, amit felismertél. Amit magadnak ismertél fel. Nem tudod, hogyan lesz? Nem baj. Nem is kell. Te csak menj! Félsz? Az is természetes. De ne állj meg. Ismerd meg félelmeid, kérdezd: honnan jönnek? Beszélj velük, majd ültesd le őket a kisszékre. S te menj tovább, ne vidd magaddal őket. Menjt tovább, hisz nem vagy egyedül. Menj, s vedd észre a kegyelmet, az örömöt, amit kaptál. Ami segít utadon.
Állj meg, időzz velük.
Ne rohanj. Se előre. Se hátra.
Éld át!
Adj hálát!
S menj tovább!
Kolozsvár, 2017 április 16
P.S. Nagyon hálás vagyok, hogy jól vagyok. Sok minden számított.
Ima: egyedül, közösen, csendben, hangosan, szentmisén vagy máshol, úton-útfélen.
Barátok: beszélgetések, meghallgatások, séták, találkozások.
Család: egy biztos pont.
Hozzáállás: Megengedem magamnak, hogy nehéz legyen. Hogy ne tudjam. Összegezni évet, vágyakat. Szőni terveket. S hajózni ismeretlen vizeken. Közösen.
Köszönöm!