Action!

- Jössz?
- Igen.
- Hoppa...9 TIFF ház?
- Ok.

Másnap úgy is lett.
De mi is?
Filmforgatás. Sion Sono japán rendező új filmje.

Kilenc óra körül találkoztunk a TIFF háznál. Tea, kávé, szendvics, és még álmos, csendes emberek. Meg eső. Aztán egyre gyakrabban nyíltak az ajtók, behozták a kellékeket, megérkeztek a japánok, s jócskán felpörögtek az események. Sminkelések, jelmez osztás: csupa fehér ruha meg egy pár bocskor. Jókat mosolyogtunk ezen, ami oldotta a hangulatot.
Várakozással folytattuk a Bánffy-palota folyosóján. Sok nevetéssel gyűrtük le a kinti hideget. Aztán szóltak, hogy mehetünk. Kész labirintus fogadott a pincében, vastag tégla fallal, alacsony átjárokkal, magas boltozattal s puha homokkal a lábunk alatt. Beálltunk a helyünkre, s vártuk, míg beállítják a felvevőt, a fényeket, a hangot, az embereket: ki hova néz, mit csinál, hol áll az, ki tartja a fáklyát és még sok mindent. Persze mindezt négy nyelv keverékében: japánul, angolul, románul, magyarul. Igazi multikulturalitás. És ügyelve, hogy ne kacagjuk el magunkat, miközben az egyik színész kitárt karokkal állt előttünk, és közben jó képeket vágott  :) Mert csiklintották. Aztán újabb beállítások: ilyen szögből, olyan fénnyel, ment minden, mint a karika csapás. Voltak, akiket aztán fekete csuhába öltöztettek, s ők vezettek minket fáklyáikkal az oltár elé, amit a kintről beáradó fény világított meg (megsegítve egy lámpával, mert azért borus idő volt). Persze itt is elismételtük, hogy állunk, honnan jövünk, de ez nem akadályozott meg abban, hogy közben a Laudate Dominum-ot énekeljük, méghozzá két szólamban. A zenei aláfestés nagyon is találó volt a jelenethez. Persze mindez forgató könyvön kívül.
Ebédszünet, finom szendvics, lazulás, szundítás. És fekete orr. A fáklyák füstjétől. Közben a nap is kisütött.
Szünet után kisbusszal vissza mentünk a Bánffy-palotához, de mire sorra kerültünk volna, elvették az áramot. Demokrata állam lévén szavazást bonyolítottunk le. Itt várakozunk vagy a TIFF házban? TIFF ház. A második kör: kisbusszal vagy lábbusszal megyünk? Lábbusz. Mondhatom, hogy kissé furán néztek az emberek az utcán, de hát kit érdekelt? Minket nem igazán. Az "atyák" vezették a "népet" egészen a szoborig, ahol közös hangos mozgó képet készítettünk.


Újabb várakozás, volt ki közben szundított, beszélgetett, játszott vagy énekelt. Végül mindenki tapsot kapott az aznapi "munkájáért".
Kiváló szervezés, kiváló hangulat, jófej emberek.
És számomra (is) egy jókora lecke: fel tudtam ajánlani a napomat és előre elfogadni, ami lesz, anélkül, hogy túlgondolná, túlpörögné az agyam. Tudok türelmes lenni és megélni a pillanatot. S nekem - az elmúlt időszak fényében - már csak ezért megérte az egész nap. Felszabadultam és önmagam lehettem. De úgy igazán.

Köszönöm :)

Cut !

Kolozsvár, 2016 október 23.

P.S. Kép és bővebb információk itt.
Mert nem készítettem saját képeket.
Mert a telefonom aznap mellőztem.
Talán ez is segített jelen lenni.