A journey is ending, another beginning

Régóta nem írtam ide. Ennek több oka is van, volt, ami tőlem függött, más kevésbé. Leginkább amiatt nem írtam, mert vagy úgy csinálom, ahogy eleinte elképzeltem vagy sehogy, s így az utóbbi időben a sehogy győzött. Mert perfekcionista vagyok. Azt nem lehet, hogy átugorjak egy hónapot, meg azt se, hogy ne saját képet használjak, de ihletre is szükség volt, meg időre is, s végül lett egy nagy semmi a dologból, pedig ötleteim voltak. Aztán ott volt, hogy a fényképezőgépem elromlott, a laptopomat ellopták, s így újabb okom volt a halogatásra, hogy ne írjak. 
Pedig történtek dolgok májustól errefelé is. Főleg hétvégeken. De a hétköznapok miatt az utóbbi időben nagyon szét voltam esve. Mert éreztem, hogy valami nem ok. A munka fárasztott, nem adott örömet, kényszerből keltem fel reggel, s alig vártam, hogy lejárjon a 8 óra. Este pedig rettegtem, hogy vajon holnap megint mit akarnak, mit találnak ki. Egyszóval nem voltam jól, Éreztem, hogy kell a változás, bár nem tudtam, miben fog állni. Aztán egyik alkalommal úgy éreztem mértéken felül megsértettek, s úgy döntöttem nem maradok ott, ahol vagyok, felmondok. Jobban mondva, nem hosszabbítom meg a szerződést. Sokan kétkedve vették tudomásul döntésemet: mit fogsz csinálni, hova mész, ebben a világban, jobb, ha ülsz a fenekeden... s ehhez hasonló kifejezések, kérdések. De miért tették fel így a kérdést, ilyen reménytelenül és beletörődve? Mikor átgondoltam magamban a döntésemet és annak hátterét, rájöttem, hogy sokan félelemből nem mernek lépni. Jobb számukra a biztonságos helyzet, ami nem jó, mint az ismeretlen, ami változást, javulást hozhat. Magam legfontosabb indoka az volt, hogy nem azzal foglalkoztam, amit szeretek, s emiatt nem tudtam odafigyelni, kellő lelkesedéssel végezni a munkámat. Nagyobb élvezetet nyújtott egy rántotta elkészítése, mint a munkában adódó kihívások. Szóval ez lett a változás, amit már szeptember óta ''éreztem''.


Most hazaköltöztem Kolozsvárra, csomagostól, mindenestől (na jó: a hűtő és bicikli maradt, mert nem fért be az autóba). Most egy átmeneti szakasz jön, amit a felkészülésre szeretnék használni, mindaddig, amíg tovább nem állok, hogy azt csináljam, amit igazán szeretnék a lehető legnagyobb mértékben. Persze nem volt könnyű ez az eljövetel, mert az ottlétemnek sok előnye és pozitív része is volt. Volt egy két szobás lakás, amit ingyen használhattam, ott voltak az ismerősök, barátok, volt egy fizetésem, ami nem volt sok, de volt. És a hegyeket és bizonyos embereket még nem is említettem. Közel két és fél év alatt nagyon megszerettem Petrozsényt és környékét, s szívem szerint vissza akarok menni. Hogy mikor megyek vissza, milyen körülmények között, azt nem tudom, s azt se, hogy pontosan mi lesz, de érzem, hogy jó lesz, nagyon jó lesz. S bár fizikailag távolabb kerültem attól, aki mindig támogatott, lélekben nem távolodtunk el, s tudjuk, hogy ez a változás előnyünkre fog szolgálni. Addig türelmesen várjuk a dolgokat, s közben készülünk, amivel lehet. Egy utazás véget ért, de egy új kezdődik. Most úgy érzem, hogy egy állomáson vagyok, ahol leszálltam az egyik vonatról, s várom, hogy befusson a következő, hogy tovább mehessek.