Január

Már javában járt Január. Jobban mondva csak járt volna. De igazából Január normális esetben nem jár, hanem vacog, csúszik, netán sízik. A lényeg: ezeket nem tehette szegény Január. És sajnos December se igazán. Csak egyszer, Mikuláskor. 

Szóval már készülődött Január összeszedni cókmókját, mikor egyszer csak, a már-már rügybe boruló fák közt, de néhol mindenképp hóvirággal az avarban, egyszercsak leszállt a köd. S Januárnak jelezték: kód van. Vagyis, hogy kód lesz, méghozzá sárga, egy órán belül, s akkor teheti a dolgát, nem kell félcipőben járnia. De Január nem szólt semmit, csak annyit, hogy hiszi, ha látja. Járt-kelt, folytatta a dolgát és néha azért lopva ránézett a zsebórájára. Beült nyugisan egy kávézóba, könyvet vett elő, s belemerült az olvasásba. Egyszer csak felnézett olvasnivalójából, s majd felborította a már kihült kávéját, amikor látta, hogy igen, tényleg itt van. 

Kissé dideregve, mert hát nem volt felkészülve, de annál nagyobb lelkesedéssel ment haza, hogy bepótolja azt, ami elmaradt. Első körben a mezőket borította be paplanával, hadd pihenhessenek még a magvak, hogy majd erőre kapjanak és jó termést hozzanak. Majd a hegyek felé fordult, s őket is felöltöztette szép fehér ruhába, akár az esküvőre a menyasszonyt. Fennségesen néztek ki, címlapra illően. Örülhettek neki a síklást kedvelő emberek. A folyók, tavak se maradtak ki listájáról: krisztályba borította őket. A fákat, bokrokat felcsipkézte, ők se maradjanak dísz nélkül.

Persze volt, akinek nem örömöt szerzett, mert közben dolgoznia kellett, vezetnie vagy például kilapátolnia a járgányát. Dehát, ha most nem mozdulnak meg szükségből, máskor még annyira se fognak. A gyerekek és a tanárok viszont örülhettek, mert az iskolákba hosszabított szünetet jeleztek a hallgatak csengők. Lábnyomok, netán két végtelenbe futó párhuzamos jelezte, hogy ki merre halad. Meg hóemberek. Nagy ritkán hóangyalok, ezeknek örült a legjobban.

S hogy miért van minderre szükségünk? Hogy lássunk. Jobban mondva ne lássuk azt a sok rút dolgot, amit magunk termelünk. Azért, hogy emlékezzünk, milyen tiszták voltunk valaha ott legbelül. 

Mily szép tud lenni ez a mindent beborító fehérség? Hát akkor az a sok szín, ami később ránk nevet?

2014. Január 26, vonaton Baru felé