Fürtök
Csipp-csepp egy csepp, öt csepp meg tíz, cseppen belőle
lassan a víz. Egy nagy rengeteget látsz csupán, még minden egyben, egy egészet
képeznek. Aztán, amint kellően kicsepegte magát, elkezdenek külön vállni.
Formálodni. Önálló életet élni. Mindegyik a maga természete szerint. Van,
amelyik kisimul. Mások kissé elvegyülnek a rengetegben. Aztán van olyan is, ki
egyenesen huncut. Sőt: nem egyenesen huncut, hanem rakoncátlan s körbe-körbe
göndörödik. Ők a legérdekesebbek mind közül. Azt csinálnak, amit akarnak. Arra
kunkorodnak, amerre kedvük tartja. Ki rövidebben, ki hosszabban. Ki nagy ívben
kanyarog, ki úgy, mint egy hegyi út. Körbe-körbe, hogy tán bele is szédülsz.
Próbálkozhatsz őket irányítani, formálni, de mindhiába. Úgyis azt csinálnak,
amit akarnak. Egyet tehetsz: hagyod őket lenni, érvényesülni. Úgy, ahogy
vannak. Elfogadni őket. Olyanak, amilyenek.
De ez még nem minden. Ez csak létrejöttük. Létük,
értelmük, tán még ennél is rejtelmesebb és sokszínűbb. Össze lehet fogni őket
egy csokorba, de egy se vész el közüllük, mindegyik érvényesül. Vagy lehet
fonni: jobbról balra vagy fordítva, egybe, kettőbe vagy sokba, de akár lehet
cikk – cakkba. Kontyba, copfba, úgy is jópofa. Lazán tűzve is szép látvány: elegáns
és rafinált.
Mindezekből viszont hiányzik valami. Valami, amit csak
akkor adhat meg, ha teljesen szabadon hagyod őket. Nagy dolog a szabadság. És
nagy élmény. Olyan élményt ad, melyet másképp nem tapasztalhatsz. Elsímíthatod
vagy összeborzolhatod. Bele markolászhatsz, bele túrhatsz. Tekerheted, csavarhatod ujjaid
köré. És mindez mosolyt csal. Szemre, szájra, szívre. Felnevetsz. Kipirulsz.
Bizsergést okoz. Olyasmit tapasztalsz, hogy tán bele is remegsz. A révülettől.
Az érintéstől. Érzed, hogy lábaid elgyengülnek, szíved hevesebben ver. Érzed az
ujjbegyeket, azok puhaságát, hűvösségét. De főleg gyengédségét. Átérzed
mindazt, amit üzenni kíván. Együttlétet. Figyelmet. Jelenlétet. Szabadságot.
Örömöt. Szerelmet. Szeretetet.
A fürtöknek kell-e ennél több?
És viselőjének?
Nem.
Marosvásárhely,
2017 november 27
Este 9 óra körül a Laci Csárdában, egy tányéralátétre
írva más papír hiányában, várakozva a finom Jókai bablevesre egy hosszú nap
után. (A leves alá kértem egy másik alátétet)