elejevége

- Jössz? - Igen. - Hoppa...9 TIFF ház? - Ok. Másnap úgy is lett. De mi is? Filmforgatás. Sion Sono japán rendező új filmje. Kilenc óra körül találkoztunk a TIFF háznál. Tea, kávé, szendvics, és még álmos, csendes emberek. Meg eső. Aztán egyre gyakrabban nyíltak az ajtók, behozták a kellékeket, megérkeztek a japánok, s jócskán felpörögtek az események. Sminkelések, jelmez osztás: csupa fehér ruha meg egy pár bocskor. Jókat mosolyogtunk ezen, ami oldotta a hangulatot. Várakozással folytattuk a Bánffy-palota folyosóján. Sok nevetéssel gyűrtük le a kinti hideget. Aztán szóltak, hogy mehetünk. Kész labirintus fogadott a pincében, vastag tégla fallal, alacsony átjárokkal, magas boltozattal s puha homokkal a lábunk alatt. Beálltunk a helyünkre, s vártuk, míg beállítják a felvevőt, a fényeket, a hangot, az embereket: ki hova néz, mit csinál, hol áll az, ki tartja a fáklyát és még sok mindent. Persze mindezt négy nyelv keverékében: japánul, angolul, románul, magyarul. Igazi multikult...

  Hegyre fel. Hegyre le. Jobbra. Balra. Bárhova. Ahol szabadon száll a madár. Az elme. A lélek. Ahol a csend beborít. Ahol történetek rejtőznek. Ahol tervek szövődnek. Ahol szerelmek kezdődnek, folytatodnak, s néha végződnek. Ahol körül ölelnek a virágok, a fák illata, a fű lengedezése, a madarak dala, a tehenek kolompja. Ahol lépted kutyák csiholása kíséri.  Bújocskázik a sok gyümölcsös közt, szénakazalban, hegyi kunyhóban. Vagy megmutatja magát: a lent fekvő falut, templomot, kanyargó Szamost. Fentről körbe-körbe látsz: közelbe, távolba. Egy hely, egy hegy, ahol megnyugszol. Ahol szabad vagy. Torda, 2016 augusztus 24