elejevége

Régóta nem írtam ide. Ennek több oka is van, volt, ami tőlem függött, más kevésbé. Leginkább amiatt nem írtam, mert vagy úgy csinálom, ahogy eleinte elképzeltem vagy sehogy, s így az utóbbi időben a sehogy győzött. Mert perfekcionista vagyok. Azt nem lehet, hogy átugorjak egy hónapot, meg azt se, hogy ne saját képet használjak, de ihletre is szükség volt, meg időre is, s végül lett egy nagy semmi a dologból, pedig ötleteim voltak. Aztán ott volt, hogy a fényképezőgépem elromlott, a laptopomat ellopták, s így újabb okom volt a halogatásra, hogy ne írjak.  Pedig történtek dolgok májustól errefelé is. Főleg hétvégeken. De a hétköznapok miatt az utóbbi időben nagyon szét voltam esve. Mert éreztem, hogy valami nem ok. A munka fárasztott, nem adott örömet, kényszerből keltem fel reggel, s alig vártam, hogy lejárjon a 8 óra. Este pedig rettegtem, hogy vajon holnap megint mit akarnak, mit találnak ki. Egyszóval nem voltam jól, Éreztem, hogy kell a változás, bár nem tudtam, miben fog áll...

Júniusnak minden perce be volt osztva. Kezdte is a sort a ballagók utolsó csengetése keveredve kacajjal, játékkal, rég nem látott rokonokkal.  Széki nádas Aztán jött a Pünkösd, különös és értékes esetével, majd a maratoni mennyiségben leütött karakterek, végek és (majdnem) új kezdetek, melyek biztatták őt és minket, hogy: Ne féljetek! Ez a sok minden olyan pörgésbe hozta, hogy kénytelen volt a dugót kihúznia. S akkor jöhettek a nyugodt estek, focimeccsek, borozások, jó barátok, s mindenféle barangolások: nádas és kastély, hegycsúcs és folyópart. Bonchidai kastély 2014 augusztus 20, Baru mert nem tudtam elaludni, s jött az ihlet(ecske)