elejevége

Az irodában ülök, s dolgomat végzem, mikor üzenetet érkezését jelzi a telefonom. Rövid, lényegretörő üzenet: "Van-e kedved menni a Câlcescu tóhoz? Egy órán belül Petrozsényben vagyunk." Válaszom hasonlóan rövid volt: "Persze, befejezem a dolgom, 10 perc csomagolásra, s mehetünk." Képzelhetitek, hogy milyen ütemben fejeztem be a hátralevő feladataimat, s már siettem is a buszmegállóba, onnan pedig a bentlakásba. Hátizsák elő, bakancs, vastag felsők, esőköpeny és egyebek, s már szaladtam is az autóhoz. Câlcescu tó A Câlcescu tó a Páring hegység keleti részében található, 1925 m-en, és egyike a legnagyobb glaciális tavaknak a hegységből. Megközelíteni több irányból is lehet. Mi a Lotru folyó mentén haladtunk, mely a tóból ered. Az út első szakasza egészen enyhe, jól járható erdei út, majd az erdőn keresztül halad tovább, helyenként elvesztve a nyomot, mert a jelzések sajnos rég voltak festve. Aztán jön a patak, keresztül-kassul kell átmenni rajta, míg a havasi...

...avagy miért kezdtem el blogot írni. Az első bejegyzésem csak úgy megjelent, minden előzetes bevezetés nélkül, mert valahogy kikívánkozott. Kerestem egy ideje a módját annak, hogy hogyan is oszthatnám meg a tapasztalatomat a "nagyközönség" előtt, de nem csak két sorban, s képekkel együtt. Belelkesedtem az írással, aztán olyan bonyolultnak tűnt a blogolás, legalább is azon a felületen, amit először néztem, hogy már kezdtem lemondani az egészről. Aztán egyik nap, felbosszankodva az új Google-en, látom a funkcióknál, hogy Blogger. Kattintsunk csak rá, mi is akar az lenni, s hogyan működik? És akkor beindult a gépezet, mert rá 20 percre, már közzé volt téve az első bejegyzés.  A blog nevét szintén az első bejegyzés inspirálta, de valahogy az is egész spontán módon lett véglegesítve. Szeretem ezt az elejevége kifejezést: valahogy benne van sokminden, s minden vég egy új kezdet, alfa és omega... Bár nem tartom magamat nagy írónak, s nem is cél ez nálam, de valahogy mi...

Egy éve a világ végén Nem is tudom, hogy honnan kezdjem, mert nehéz megfogni a folyamatnak az elejét. Talán azzal, hogy elkezdtem kutakodni önmagam után, hogy ki is vagyok, mit akarok magamtól és az élettől, netalántán az élet mit akar tőlem. Arra rájöttem, hogy olyasmit akarok tenni, amit szeretek, már amennyire lehetséges. Így jutottam arra következtetésre, hogy elhagyjam a várost, amelyben éltem, jóformán egész eddigi életemben. Ez elsőre nem tűnik szokatlannak, de ha valaki 2012 elején azt mondja, hogy költözzek el egy kisvárosba, azt mondtam volna, hogy az nem nekem való. Mert igen, miután 4 hónapot töltöttem Erasmus ösztöndíjjal Budapesten, azt mondtam, hogy én így, fiatalként nem tudnám elképzelni azt, hogy egy kisebb városban lakjak, mint Kolozsvár. És mégis: az élet provokált, hogy ne a megszokott utat válasszam, amit a legtöbben tennének, hanem azt, ami nekem leginkább megfelel. Így döntöttem el, sok-sok sámlizás és befelé fordulás után, hogy én azt akarom tenni, amit sz...